Friss hír, hogy az új hatos iPhone meghajlik a zsebedben, ha nem vigyázol eléggé. Felötlött egy történetem, ahol a főszereplő egy régi féltégla Ericssonom volt még a kilencvenes évekből, és az akkori Fiatom két kerekével kötött frigy végeredménye több éves további használat lett. Aztán az is eszembe jutott, hogy vajon a mostani egyel régebbi iPhone-om vajon hogyan reagálna a Volvómmal való találkozásra? Nyilván nem egyenlőek a feltételek, elvégre a mostani telefonomban összesen van annyi matéria, mint a régi kockatelefon akkumulátorában egyedül, ráadásul az autóm is legalább kétszer annyit nyom (és hát magam sem lettem kisebb...).

Aztán beugrottak további nosztalgikus képek. Az első Zsigulimról, aminek ha lemerült az akkumulátora, akkor a pótkerék mellett volt a kurbli, és volt bizony volt, mikor a Kárpátokban, hajnalban, szakadó esőben sikerült bekurbliznom az autót, és folytatnom az utamat. Megint a szép és szeretett családi kombim lesz a pejoratív példa, hogy vajon hová jutnék ma vele egy hasonló helyzetben? Ukrajnában Volvo assistance...? Hmm.

Vagy az első motorom, egy '50-es évekből egy Pannónia. Egy gyertyával, ronggyal, és egy extra szett lánccal és kuplunglamellával (parafa!) világ körüli útra indulhattam volna vele. A legutolsó motoromon már az olajat sem tudtam volna egyedül lecserélni...

Advertisement

Aztán van nekem egy horgászbotom, még apám is fiatalon vette, öreg Daiwa. Bizony a botnak álcázott műremekeim mellet szegény bumfordi nem nagyon rúghat labdába, de ha hiszitek, ha nem, a balatoni nádba a mai napig nem találtam megfelelőbb darabot, mint a fene tudja hány tonna halat látott vén szivar. Eredeti krómozott gyűrűkkel, eredeti kötésekkel, csak ötévente újralakkozom, ennyi.

Na meg a Muela késem, ami két év strapa után már kotyog, és vihetem vissza. Pedig drága volt. Múltkor is a finn nyúzókésemet kellett elővennem, amit még a nyolcvanas években kaptam Turkuban egy barátomtól. Már vagy egy centivel kisebb a pengéje a sok köszörüléstől, de nem az jut az eszedbe róla, hogy el fog törni, kotyogni, vagy bármit is fog renitenskedni. Ha vágni kell, vág.

Vagy a Ronson öngyújtóm, ami már akkor muzeális darab volt, mikor hozzám jutott. Gázöngyújtó, nem szivárog, pár évente gombokért újratömítik, napi használatban van. Nem találtam az elmúlt 15 évben olyan öngyújtót (emberi árban), ami fél évet kibírt volna.

A sort pedig folytathatnám még sokáig, a fényképezőgéptől a rádión át egészen az órákig.

Advertisement

Azzal pedig tisztában vagyok, hogy nem élhetünk a múltban, hogy tömegtermelés, hogy életminőség, és még sorolhatnám. Mondom, csak morfondírozok magamban, és az érdekel igazán, vajon a fiam majd az én koromban fog-e hasonlóakon gondolkodni, lesznek-e (a tőlem öröklött elpusztíthatatlan - részben fel is sorolt - hobbieszközökön kívül) hasonló dilemmái, emlékei?

Vajon ő is úgy fog majd az iPhone6-7-8-asára visszaemlékezni, mint én az Ericssonomra?

Share This Story

Get our newsletter