Forza Tricolore!

Tegnap este a magyar futball válogatott olyat vitt véghez, amilyet évtizedek óta egyetlen magyar focicsapat nem tudott megcsinálni. Az osztrákok elleni győzelem nem csak egy meccs volt, hanem egy önbizalmát veszített, jövőbe vetett hit nélküli nemzet győzelme. Aki kint volt tegnap Budapest utcáin, az tudja, miről írok. Aki 1989-ben kint volt Budapest utcáin a tüntetéseken, annak pedig deja vu-je lehetett tegnap.

Na nem azért, mert ennek lett volna bármilyen politikai vagy rendszerellenes színezete. Frászt. Tegnap egy este erejéig a magyar csapat elérte azt, amire a politikai elit talán sosem volt képes: szinte tökéletes kohéziót teremtett az emberek közt. Láttam enervált anyukákat csillogó szemekkel gólt üvölteni a kérdő tekintetű kisgyerekkel az ölében, láttam kigyúrt szétvarrt béközepes nehézfiút szinte már idióta mosollyal összeölelkezve ugrálni egy kissé megilletődött de boldog öltönyössel, és belecsaptam a ria-riázó szolgálatban lévő egyenruhás tenyerébe, miközben a másik kezemben ott volt a nyitott sör. Tegnap este minden szabály és konvenció lehullott, nem volt meleg, cigány, náci, huligán vagy feminista senki, hanem szimplán csak magyar volt. Mindenki. És a káoszban nem volt verekedés, kötözködés, rendbontás, hanem egy valami volt, kohézió. Olyan, amilyet tényleg nem láttunk évtizedek óta. 2002-ben volt kohézió a Kossuth-téren, egy oldalnak, 2006 őszén is volt kohézió, egy másik oldalnak, de ilyen nem volt.

Ezért az érzésért, hogy ennyi idő után is felcsillant a remény valahol a sötét alagút végén, szóval ezért nem lehetünk eléggé hálásak a srácoknak és az edzőjüknek. A fiúk tegnap kint a füvön nem profi focisták voltak, akik az irgalmatlan bónuszokért rúgták a bőrt, hanem azok a fénylő szemű grundfocisok, akik voltak, mikor kezdték a focit. Szívből, reményből, szeretetből és még a fene tudja, miből játszottak. De abban biztos vagyok, hogy nem pénzért, nem csillogásért és nem a politikáért. Nem, nem és nem. Nekik nem tud Csányi annyi pénzt adni, amire elcserélnék azt, ami őket várja itthon a következő hónapokban. Mert nem minden nap lesznek emberekből nemzeti hősök. Olyan hősök, akik nem voltak Magyarországnak már generációk óta. Ezek a fiúk visszaadják azt, ami annyira hiányzik nekünk, az öntudatunkat, a büszkeségünket, hogy egyenesen nézhessünk bármely nemzet szemébe a világon.

Advertisement

Most már mindegy, továbbjutunk-e vagy sem, a fiúk kiengedték a szellemet a palackból, amit remélem senki soha többet nem fog tudni visszagyömöszölni.

Én tegnap nagyon hosszú idő óta először büszke voltam arra, hogy magyar vagyok. Hogy ez csak foci? Nem, ez tegnap ennél több volt.

Ja, még valami: Orbán Viktor helyében ezt nem érteném félre. Ez nem legitimáció további stadionokra vagy a politikájára. Nem-nem. Ez kérem szépen egy olyan szellem, ami egy nap a mai rendszernek a bukását is fogja okozni, ironikus módon éppen a foci révén.

Share This Story