Teszkós saslik

Szóval az úgy volt, hogy saslikot akartam sütni. A Cink fő(saslik)szerkesztője írása óta csorgattam a nyálam, nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna a félöklömnyi, kívül ropogósra sült, belül porhanyósan omló tarjacafatokra. Úgyhogy múlt héten gondoltam egy nagyot, és nekiláttam a sasliksütés...tervezésének.

Lévén elfoglalt, nem emberi időintervallumban dolgozó igásló szerű ember, a hentesüzletek ki lettek lőve, kivéve a szombaton is nyitva tartó, két utcányira lévő mészárszéket. Ahol szombat reggel meg is jelentem, izgatottan gyöngyöző homlokkal, ahol azt a lesújtó hírt közölte velem a marcona, hogy már csak comb maradt. Ahogyan száraz falevélből csak végső soron sodrunk cigit (ahogyan az megtörtént gyerekkorom Szovjetuniójában), ahogyan cikóriából nem főzünk kávét (csak ha legalább 80 éves vagy, és éltél már akkor), ugyanúgy nem sütünk saslikot combból. Mivel a hentesre nagyjából 15 percet szántam, a következő időablakom este kilencre érkezett el. Ami már eleve problémás, elvégre alig 16 órája marad így a húsnak csendben pácolódnia. De sebaj, autóba pattantam, és irány a legközelebbi teszkó. Az egyik piros lámpánál az a szörnyű, semjéni gondolat hasított belém, hogy mi van akkor, ha ma, szombaton, nem tart nyitva éjfélig a Bécsi úti hipermarket, köszönhetően az Ájtatos Vasárnap Rendeletnek. Gyorsan rákerestem a telefonon, és öles betűkkel villogott, hogy 22:00. Hogy a hajdúnánási tormaszedő kirepedezett sarkát neki, gondoltam, mert az autóban az óra 21:27-et mutatott, és én még a Margit-hídnál sem voltam. Igába vontam az összes lovat előttem, nem ismertem sem Istent, sem embert, sem lámpát (na jó, csak pár piros volt az üres Bécsin), és 21:35-kor már ott is voltam. 100 forintos kézbe, tárca zsebbe, telefon másik zsebbe, ajtó becsuk, riaszt, zörgőskosárhoz rohan, bedübörög az atomcsapás utáni pillanatok hangulatát árasztó áruházba. 21:39. Rohan, kanyar, kanyar, megáll, kiló vöröshagyma, két fokhagyma. 21:42. Rohan, kanyar, kanyar, megáll, liter étolaj. 21:44. Rohan, kanyar, megáll, hentespult zárva. Hogy a jó kurva isten bassza meg. Néni átirányít a csomagolt pulthoz. 21:47. Vákuumfóliázott, bizonytalan eredetű tarja, két kiló. 21:48. Rohan, farol, rohan, babérlevél. 21:51. Rohan, driftel, rohan, sör. 21:54. Száguld, pénztár, ó hogy basszameg, a borókabogyó, visszafelé afterburner, bogyó be. 21:57. Hangrobbanás, pénztár, tejet elfelejtettem, leszarom, most nem azzal pácolom. 21:59:57, aznapi utolsó vásárló. Mármint akit átengedtek áruval, fizetve. A többi anyázik, dobál, hörög, csapkod. Győztes mosollyal elkotródás, gyors pakolás a kocsiba, mielőtt a feldühödött tömeg utolér, elhajt.

Szóval, eme 33 perces intermezzo végén ott álltam a konyhapult felett a szerzeményeimmel, és azon gondolkodtam, miért küldtem el pár hónapja a szomszéd Erzsikét finoman a fenébe, mikor elmagyarázta a kukáknál, hogy balról jobbra hajtsam a kartont a szelektívben, ne jobbról balra. Neki biztosan lenne teje. Na mindegy. Húst fél férfiökölnyire vágom, hagymát 3-4 felé, fej fokhagymát késlappal biztatom vetkőzésre, tucat szem borókabogyó, tucat szem fekete bors, féltucat babérlevél, pici só. Összemasszírozom, aztán nyakon öntöm a tegnapi kacsa zsírjával, felesben felöntve étolajjal, jobb nem jutott eszembe. Hűtőbe be, sör szisszent.

Advertisement

Reggel hűtőből ki, hogy sütésre már szobahőmérsékletű legyen. Faszén begyújt, cafatok szűzien fel a nyársra, megsüt. Elmélkedés sör mellett, míg a család körülötted zsibong. Egyszer fordít, ugyanazt az oldalt hő nem éri többet. Leszed, farkaséhes család elé rak, további elmélkedés csendes nyammogás közepette, hogy hát ez kurva jó. Meg annál is jobb. Hozzá friss, jéghideg kovászos uborkát ropogtatva. Előtte sóskaleves. Ezekről majd máskor.

A saslik egy fogalom.

Share This Story